Joó Gabriella NIA tánc oktató

Kedves Táncoslányok és Fiúk :) Szeretett Wiccuskánk elköltözött, de legjobb barátnője, egy éve végzett új és lelkes Nia oktatónk, Joó Gabriella vár Benneteket a megszokott időpontban, szerdán 19.45-21.15ig. 

Várunk szeretettel!

 

JOÓ GABRIELLA – NIA oktató
 
Gyerekkoromban a mozgás természetes része volt az életemnek, de tinédzserként mint a lázadás mellékterméke, szépen lassan elkopott mellőlem. A későbbiekben próbálkoztam sokféle sporttal, de nem tudtam tartósan kapcsolódni egyikhez sem. Tudtam, éreztem, hogy szükségem van a mozgásra, de nem találtam az „igazit”.
A NIÁval 2008. tavaszán találkoztam egy nagyon kedves barátnőm jóvoltából. Éreztem, hogy ez valami különleges dolog, valami egészen más, mint amit eddig mozgás terén tapasztaltam. Az önfeledt, korlátok nélküli, mozgás öröme fogott meg először a NIÁban. Azóta több kapcsolódási pontot is találtam ebben a fantasztikus mozgásban, amit mindig táncnak nevezek, ha bárkinek mesélek róla. Nekem a tánc a legmeghatározóbb a NIA alappillérei közül, a harcművészetek és a gyógyító technikák mellett, .
A tánc az a mozgásforma, ahol valóban önmagam vagyok, ahol megélem a pillanatot minden dimenziójában. Egyszerre vagyok naív királylány és harcos amazon, gondtalan gyermek és öntudatos felnőtt. Minden egyensúlyba kerül. Nincs ítélkezés, csak elfogadás van és ÖRÖM!
 
„Öröm az, amikor az ember a nehezet, még a nagyon nehezet is, könnyűnek érzi.
Repülésélmény!
A lelked nehéz, az életed is nagyon nehéz. Minden elveszett. De fölfedezed, hogy szárnyaid vannak! Jé, mondod, és lassan megrebbented őket, elkezded mozgatni, egyre gyorsabban és gyorsabban és merészebben - és fölszállsz!
És elhagyod a földet, a mocsarat; minden bánatot, gondot és nehézséget.
És szállsz!
Tiéd a kék ég. A csillagok. A végtelenség...
Igen, az öröm: szabadságélmény.
Vagy így mondom: megszabadulás-élmény.
Nem köt semmi.
Sem a saját lelkem, sem ez a vesztébe rohanó, beteg világ.
Szabad vagyok - ez az öröm.
És ami még csodálatosabb érzés: végre hazataláltam!
Igen, ez az én országom. Itt végre mosolyognak egymásra.
...
Örömében az ember oda kerül, ahová mindig is vágyódott. Kidobta a homokzsákokat.
Fölemelkedett végre...
Egy olyan világba, ahol zene szól.
És tánc van.”
Müller Péter: Varázskő
 
Szeretettel meghívlak, erre a „TÁNCra”!
 
Gabó
30/442-4746
 
 

 

Wiccuska várhatóan tart majd hétvégi workshopokat nálunk, így az Ő bemutatkozását itt olvashatod: 

 

Szalay-Varga Éva vagyok. Egy Szeged melletti kis településen, Mórahalmon nőttem fel a legnagyobb családi szeretetben. A vidéki lelkület, a közösségben való létezés szeretete a mai napig meghatározó az életemben. Az egyetemnek, majd végül a szerelemnek köszönhetően most Gödöllőn élek drága férjemmel.
 
A zene és a tánc ősi ösztönként lüktet bennem. Őseink örömüket és bánatukat is táncban mondták el, táncoltak ünnepeiken és táncoltak a csata előtt, táncoltak Isteneiknek, táncoltak önmaguknak. Mai kultúránkban a tánc már nem kapja meg azt a szerepet, mint régen, de hiszem, hogy valamennyiünkben ott lüktet az önfeledt szabad mozgás öröme utáni vágy, az az ősi ösztön, hogy a táncon keresztül fejezzük ki önmagunkat.
 
Én magam is sokféle mozgásformát kipróbáltam, és mindig az volt a mércém, hogy vajon melyikben találom meg a mozgás örömét? 2007-ben végül találkoztam a Niával, és már az első találkozáskor éreztem, hogy végre megtaláltam azt, amit oly régóta kerestem. Szenvedélyt, játékosságot, könnyedséget, örömet, amely hat testi, lelki, érzelmi és gondolati szinten egyaránt. Le a cipővel, tánc és mozgás mezítláb, végre semmi természetellenes, teljesítményalapú mozgás, a mozdulatok és lépések a test természetes anatómiájának és igényeinek megfelelőek. Jóga, harcművészet, tánc, koreografált és szabad elemek tökéletes kombinációja, szinte észrevétlenül vált formából a szabad táncba, a táncoló pedig egyszer csak azon kapja magát, hogy táncol szabadon, korlátok nélkül, úgy, ahogyan éppen jól esik.
 
A Nia iránti lelkesedésemből szerelem lett, amely arra sarkallt, hogy 2008 augusztusában részt vegyek Hamburgban egy Nia oktatóképzésen. Hazatérve 2008 őszén beiratkoztam az International Wellness Institute OKJ sportedző – Wellness jógaoktató képzésére, amelyet 2009 nyarán sikeresen el is végeztem. Jelenleg női jóga oktatónak tanulok, mellette pedig szeptembertől elindult a gödöllői Nia csoportom.
A Shanti Jógastúdióban úgy érzem méltó helyet találtam a Niának. A stúdió kellemes hangulatával, az érezhető törődéssel megteremti azt a légkört, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy kellemes, ellazult állapotban kezdjünk el táncolni.
 
Nia oktatóként szeretném az órára látogatókat segíteni abban, hogy a tánc közben végig a saját testük igényeivel összehangoltan mozogjanak, abban új örömökre leljenek, és tapasztalják meg a táncon keresztüli önkifejezés csodás lehetőségét, az együtt mozgás élményét.
 
Kérdéseitekre szívesen válaszolok! e-mail címem: evi_varga@yahoo.com
 
Várlak Benneteket szeretettel óráimon!